Hogyan zajlik egy Cisa olasz zárszerkezet zárt nyitása, ha nincs meg a kulcs?

Minden zárnyitás, ajtónyitás egy különleges eset, soha nincs két egyforma művelet. Mindig annak a függvénye, hogy miként nyitjuk ki a Cisa zárszerkezetet, milyen típusú, kivitelű zárszerkezetről beszélünk. Elsősorban tollas kulcsos zárak nyitásával, majd az azt követő zárcserével foglalkozunk, illetve ha megvan a kulcs, csak új ingatlanba költöztek, akkor vállaljuk ezeknek a záraknak az újraprogramozását 5 darab új kulccsal, jó áron, akár egy órán belül Budapesten.

Az interneten, főként külföldi oldalakon már értékesítenek olyan zárnyitó eszközöket, szerszámokat, amelyekkel nyom nélkül nyitható az ajtó, de ezeket hivatalosan nem lehet használni Magyarországon, csakis hatósági engedéllyel. Így ezeket mi nem alkalmazhatjuk nyitásra, miáltal lehetetlen egy bezárt ajtózárat sérülésmentesen kinyitni. Mi úgy nyitjuk ki, ha nincs meg a kulcs a zárhoz, hogy sebészeti pontossággal megfúrjuk a szerkezetet, majd ezt követően visszahozzuk a zárszerkezet lamelláit alapállásba, így az ajtó már nyitva is van. Ennek a műveletnek az ideje körülbelül fél óra. Ezután következik a zárcsere, ami szintén egy órát vesz igénybe. Garantáljuk, hogy az ajtó nem sérül, illetve azt is, hogy a helyszínen azonnal elvégezzük a zár kicserélését, miután kinyitottuk a bejárati ajtót.

Sajnos a rossz hír az, hogy ez több tízezer forintra emelkedik, hiszen van egy nyitási költség, illetve az új zárszerkezet beszerelése. A munkadíjunkat kell megfizetni és magának a zárnak az árát a hozzátartozó 5 darab gyári kulccsal. A megrendeléstől számítva akár egy órán belül a helyszínre érkezünk Budapest összes kerületében, az ügyfélnek csak annyi a dolga, hogy igazolja, hogy abba a lakásba van jogosultsága bejutni (amennyiben nincs egy kulcs sem az ajtóhoz). Ezt bármilyen dokumentummal alá tudja támasztani (lakcímkártya, adásvételi szerződés, vagy a szomszédok igazolása, hogy valóban ő a tulajdonos).

Sürgősségi zárnyitás a nap bármely szakában, ha nem nyílik az ajtó

Akár egy órán belül is a helyszínre érkezünk, amennyiben nem tudja kinyitni a saját bejárati ajtaját. Legyen szó meghibásodásról, elhasználódásról vagy esetleg beletört kulcsról, nekünk ez teljesen mindegy. Bármit kinyitunk, majd utána, szükség szerint be is zárunk. Ne habozzon, ha nem nyílik a bejárati ajtaja, ne álljon ott és várjon feleslegesen arra a szolgáltatóra, aki összevissza hitegeti, hogy majd jön valamikor! Mi tudjuk, hogy az ön ideje is drága, önnek is van más elfoglaltsága és jobb időtöltése, mint hogy az ajtó előtt álljon és várjon (ráadásul úgy, hogy fizet is majd érte!).

Sürgősségi zárnyitást végzünk bármilyen típusú zárszerkezet, hevederzár, bejárati ajtózár vagy bevésőzár esetén, egy- vagy több pontos záraknál. Több mint 20 éve ebben a szakmában tevékenykedünk, rajtunk semmilyen zár nem fog ki! Ha rajtunk múlik, az ajtó 10 percen belül kinyílik, és amennyiben szükségesnek tartjuk, illetve az ügyfél is igényli a zárcserét, a helyszínen prezentáljuk ezt és mehet is mindenki a dolgára.

Miért minket válasszon a zárnyitás, ajtónyitás feladatának elvégzésére?

A legtöbb esetben azért hívnak minket, mert nagyon rugalmasan kezeljük a problémát, már 20 éve segítünk a bajba jutott embereknek, ha nem bírják kinyitni a bejárati ajtót. Bármiről is legyen szó, akár kulcstörésről, akár zár megakadásról vagy beragasztott zárról, mi készen állunk. Több száz különböző dolgot, problémát fel tudnánk sorolni, amivel az elmúlt években találkoztunk, amikor nem nyílott az ajtó és ezért zárnyitást, sürgősségi ellátást kellett biztosítani a kedves megrendelőnek. Az áraink mérsékeltek, megfizethetőek. Nem vagyunk a legdrágábbak, de a legolcsóbb szolgáltatást sem mi végezzük. Amiben viszont a legjobbak vagyunk, az az ár-érték arány! Próbálunk középen elhelyezkedni, mindig az arany középutat választani. Amennyiben minket választ az ajtaja kinyitásához a meghibásodás miatt, mi egy órán belül kinyitjuk az ajtót és visszaengedjük az otthonába, mindezt külön kiszállási díj nélkül. Ezt garantáljuk! Ezenkívül egész évben nonstop, hétvégén és ünnepnapokon is dolgozunk. Nem csak munkaidőben hívhatja a „kapcsolat” menüpontban megtalálható mobil számainkat, hiszen nálunk nincs ünnep, nincs hétvége, vasárnap, valamelyik szakemberünk mindig startra kész az ön problémájának a megoldására.

Éjjel-nappali zárnyitás, ünnepnapokon is várjuk a megrendelését

Telefonáljon, ha bajban van, éjjel-nappal munkaidőn kívül is, mert soha nem lehet kiszámolni, hogy a zárak melyik pillanatban, milyen szituációkban fognak meghibásodni. Nyilván van megelőzési mód, de erről mindig elfeledkezünk, úgyhogy ezt ne is ragozzuk. Ha szükséges a szolgáltatásunk, rövid időn belül, már akár aznap, ha nem annyira sürgős, 1-2 munkanapon belül kinyitjuk, kicseréljük a zárat, méghozzá garanciával!